Moszkva, 1977

Bori hosszú amszterdami tanulmányi útjáról eszembe jutott eddigi leghosszabb külföldi tartózkodásom, a 35 évvel ezelőtti moszkvai építőtáborom. (Újszülötteknek: az építőtábor a Kommunista Ifjúsági Szövetség - KISZ - által szervezett önkéntes munka, amiben azonban szívesen vettek részt a KISZ-tagok, mert jó buli volt, voltak csajok, a külföldi építőtábor pedig inkább volt turistaút, mint dolgozás).
Szóval 5 hetet töltöttem a Szovjetunióban (újszülötteknek: az egykori orosz birodalom által uralt államok szövetsége, a volt tagállamok ma már többnyire független köztársaságok), zömében Moszkvában, de pár napot eltöltöttünk Leningrádban is (újszülötteknek: akkoriban így hívták Szentpétervárt).
Leghosszabb külföldi tartózkodásaim sorában holtversenyben áll a második és harmadik helyen az 1978-as nyugat-európai utazásom és az 1990-es izraeli nászutunk 4-4 héttel.
Visszatérve Moszkvához: 1977-ben a város már nagyon készült az 1980-as olimpiára. Akkor még nem tudták, hogy két év múlva lerohanják Afganisztánt, és a nyugati világ számos állama, összesen 65 ország fogja bojkottálni a rendezvényt. Soha korábban nem voltam ekkora metropolisban. Egyszerre keltette egy igazi birodalmi főváros benyomását, hatalmas, grandiózus épületekkel, sugárutakkal, terekkel, ugyanakkor tetten érhető volt a szocialista városokra jellemző ütöttkopottság, szegénység.
A Szokol metrómegállónál nem messze a Lenyingrádszkíj proszpekttől (ma is így hívják) egy főiskolai kollégiumban voltunk elszállásolva. Hamarosan rá kellett jönnünk, hogy ebben az épületben sem a tisztálkodásunk, sem pedig a - khm - napi nagydolgunk nem oldható meg. Viszont moszkvai tartózkodásunk alatt a munka mellett (ami egy épülő park rendezése volt) rengeteg programban volt részünk. Bejártuk a várost zömében a budapestihez egyáltalán nem mérhető sűrűségű metróhálózattal. Életemben először voltam a mai 3D-s mozikkal teljesen azonos elven, kétféle polarizációval működő moziban, az ún. Sztereokinóban. Voltam egy labdarúgó mérkőzésen a Dinamó-stadionban. A moszkvai Dinamóban játszik Dzsudzsák Balázs is. De voltunk cirkuszban, a Tretyakov képtárban is, sőt, megnéztük Lenin bebalzsamozott testét a Mauzóleumban. Voltunk vidámparkban, ahol a fő attrakció az volt, hogy a hullámvasút szép lassan csigavonalban felment 100 m magasra, ahonnan be lehetett látni egész Moszkvát, majd lényegében szabadesésben alázuhant, közben egy-két hurkot is csinált. Állatkertben is voltunk, valamint a szovjet népgazdaság és tudomány eredményeit bemutató VDNH kiállításon.
Leningrádban voltunk az egykori cárok téli (Ermitázs) és nyári (Petrodvorec) palotájában, az Izsák székesegyházban, sétáltunk a Nyevszkíj-en. Megnéztük a Néván horgonyzó híres Auróra cirkálót. Egy-egy napos kiránduláson voltunk Zagorszkban és Szuzdálban, ahol régi pravoszláv kolostorok vannak.
A munkánkért még fizetést is kaptunk, így elég sok mindent tudtam vásárolni: egy 30 l-es mini hűtőszekrényt, egy csővázas hátizsákot, egy kemping-főzőt, sok hanglemezt, féléves unokaöcsémnek sok-sok játékot a Gyetszkíj Mír áruházból. Utolsó kopejkáimat a hazafelé úton a hálókocsiban költöttem el: teát vásároltam a kalauztól.
És persze emellett sokat buliztunk, söröztünk. Ittuk a kvászt (kenyérből erjesztett ital), ettük a pirogot (hússal töltött kelttészta) és a füstölt halat. Életemben utoljára beszéltem ennyit oroszul. Ha ennyi minden belefért 5 hétbe, mi minden fog beleférni Bori 5 hónapjába Amszterdamban?