Parlament

Parlament

2011. július 10., vasárnap

Final count-down

Gagarin történelmi űrrepülésének 20 évfordulóján indult az űrbe először űrrepülőgép, a Columbia, hogy aztán nem sokkal az 50 évforduló után egy másik jármű, az Atlantis repülésével érjen véget az amerikai űrkutatás újrafelhasználható űrsiklókkal végrehajtott repüléseinek sorozata (összesen 135 repülés).
Már a '70-es évek második felében megkezdték a kísérleteket az  első példánnyal, az Enterprise-zal, mely az űrben sohasem járt, de valamennyien emlékezünk rá, hogyan vitték fel egy Jumbo hátán, hogy 10000 m magasan szabadon engedve siklási-közelítési próbákat hajtsanak végre vele. Ahogyan az Entrerprise-ra, a másik három megmaradt űrsiklóra (Atlantis, Discovery, Endeavour) is az a sors vár, hogy múzeumok kiállítási tárgyaiként amerikai gyerekek fantáziáját megmozgatva emlékeztessenek az űrkutatás ezen mozgalmas 30 évére. Sajnos két gép, a Challenger és a Columbia odalettek (előbbi 25 éve felszálláskor, utóbbi 8 éve leszálláskor robbant fel).
Az újrafelhasználható űrrepülő-gépek melletti legfőbb érv az volt, hogy olcsóbbá teszi az űrrepüléseket. Nos, ezt sohasem sikerült igazolni. Az oroszok is megépítették a maguk űrrepülő-gépét, a Buránt, mely mindössze egyszer, 1988-ban járt az űrben, személyzet nélkül, távirányítással. Testvére, a Ptyícska megépült ugyan, de a glasznoszty elsöpörte az "űrverseny minden áron" doktrínáját, így maradtak a sokkal olcsóbb Szojúz-űrhajók mellett.
Az amerikaiak az elvesztett Challengert még pótolták (az Endeavour-ral), de később már nem építettek hasonló járművet.
Erről a történetről egy másik végső visszaszámlálás jutott eszembe: a VEIKI által fejlesztett VTE (Villamos Terhelés Elosztó) berendezés kikapcsolása a Dunamenti Erőműben. Amikor 1978-ban még egyetemistaként üzemlátogatáson voltunk az erőműben, büszkén mutatták nekünk azt a berendezést, mely intelligens módon osztja szét a teljesítményt a 6 nagy generátor között, még egy számítógép, egy EMG666-os magyar gyártmányú gép is felügyelheti a folyamatot. Akkor még nem tudtam, hogy a berendezést későbbi munkaadó cégem fejlesztette ki: lényegében logikai áramkörökből egy komplett számítógépet fejlesztettek ki. Fő konstruktőrje aztán az NSZK-ban folytatta tovább a SIEMENS-nél, mi meg reménykedtünk, hogy a VTE nem fog meghibásodni. Erre az eseményre, végül is 1990-ben került sor, akkor még kínkeservesen sikerült megjavítani, de eldöntötték, hogy újabb berendezéssel váltják ki, melyet szintén mi fejlesztettünk.
Az új cVTE (a "c" a computer rövidítése) 20 évig szolgált, bár ahhoz a fejszéhez hasonlított, aminek a fejét kétszer, a nyelét háromszor cserélik ki, mégis ugyanaz. Ennél a berendezésnél használtunk először hálózaton összekötött PC-ket, egy UNIX-szerű valódi real-time operációs rendszert, terepi buszon elosztott adatgyűjtő hálózatot. Ennek a főkonstruktőre is nyugdíjas már. Most egy korszerű "gyári" DCS rendszerrel váltották ki, sajnos ezt már nem mi fejlesztettük, pedig szerettük volna :(
Mikor néztem az Atlantis utolsó indítását, úgy éreztem magam, mint a drótos-tót, aki a Lánchídon sétálva büszkén mondja: Lám, mire vagyunk képesek, mi iparosok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése