Közös színpadon egy Kossuth-díjassal

Persze akkor még nem volt Kossuth-díjas az illető. Szirtes Ágiról van szó, akivel úgy adódott, hogy amikor az 1968/69-es tanévre a korábbi A és B osztály 1-1 harmadából egy C osztályt is csináltak az általános iskola 7. évfolyamára, akkor két évre osztálytársak lehettünk. Amikor 1959-ben a Zsigmond térre költöztünk, már állt a szüleim által csak "új háznak" nevezet nagy lakóépület, ahova sok ismert művész költözött, köztük a már akkor Kossuth-díjas Szirtes Ádám a családjával.

A Zsigmond téri "új ház" 1961-ben (Forrás: fortepan.hu,
Budapest Főváros Levéltára / Városrendezési és Építészeti Osztály)

Engem felső tagozatban az a keserű sors sújtott, hogy észrevették, hogy könnyen tanulok verseket és prózai szövegeket, ezért minden iskolai ünnepélyen fel kellett lépnem valamilyen szavalattal. Még versmondó szakkörbe is jártam a II. kerületi úttörőházba (a Kapás utcában volt a földszintes épület, ma emeletes társasház áll a helyén). Mivel összesen én és egy osztálytársam járt el az egy színész által tartott foglalkozásokra, két-három alkalom után meg is szűnt a szakkör.

Így adódott aztán, hogy mind 1969, mind 1970 tavaszán együtt indultunk Ágival az Úttörők Kulturális Seregszemléjén, ő versmondásban, én meg prózamondásban. Ő már akkor túl volt első játékfilmjén, A koppányi aga testamentumán, melyben 10 évesen szerepelt. És mind a két évben mind a ketten megnyertük a II. kerületi versenyt.

Mind a két évben a Pajtás újságból választottam egy-egy novellát: 1969-ben Peterdi Pál Lekvár című humoreszkjét, amely arról szól, hogy egy lány magnóra veszi a feleletét biológiából, becsempészi a magnót az osztályterembe. Hogy biztos legyen, hogy kihívják felelni, baracklekvárt ken a kitömött gólyára. De a magnó az "a csongorádi kisbíró unokája" kezdetű műdalt kezdi el játszani, mert az öccse elcserélte a magnószalagot. Még a szöveg elejére is emlékszem: "Elmélyülten öntözgettem a szőnyeg virágmintáit, mert kell egy kis kikapcsolódás a tanulónak, amikor Lomb Róza dugta be azt a busa fejét az ablakon."

1970-ben már egy kevésbé derűs novellát választottam, de szintén a Pajtásból: Berkesi András egy második világháborús történetét, amely arról szól, hogy egy orosz katona hogyan ment meg egy magyar csecsemőt a saját élete feláldozásával (tudom, hogy propaganda volt, de 14 éves voltam még csak). A címére nem emlékszem, de a kezdő mondatára igen: "Szergejék hevenyészett fedezéke a hóval borított tér túlsó oldalán volt". Sajnos sem ezt, sem pedig Peterdi írását nem találtam meg a neten.

A felső tagozatban szenvedélyes Pajtás-olvasó voltam. Ez valójában egy gyerekeknek szóló propaganda-lap volt, a 12-14 éveseket célozta meg leginkább. És igen, utólag Peterdi Pálról, az ismert humoristáról és a kocogó mozgalom elindítójáról megtudtam, hogy III/III-as ügynök volt, Berkesi András, a neves ponyvaregény-szerző pedig az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) katonai elhárítási osztályának vizsgálótisztje, aki részt vett többek között Böröcz Sándor evangélikus lelkész kínvallatásában is. De írt a lapba Fehér Klára is, aki  1947-ben kihallgatóként részt vett az első nagy koncepciós per, a kisgazda pártot ellehetetlenítő Magyar Közösség perében. A megvádolt Szent-Iványi Domokos visszaemlékezése szerint „Fehér Klára egy éjszakán keresztül faggatta, s biztatásként a fejét időnként a falba verte.” Szóval láthatjátok, hogy jó kezekbe adták a kistinédzserek szellemi fejlődését.

Szerencsére 1970-ben versmondó karrierem véget ért, a gimnáziumban (ahová egyébként szintén együtt jártam Szirtes Ágival, de más-más osztályba) már nem kellett szavalnom. Szirtes Ági karrierje pedig közismert, Kossuth-díjas, Prima Primissima-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Az előző hónapban két olyan színházi előadást láttunk, melyben lánya, Pálmai Anna játszott, és engem megdöbbentett, hogy mennyire hasonlít a hangja Ági hangjára.

Hát most ezek az emlékek tolultak fel 55 év távlatából.