A Révész

Valamikor az ezredforduló környékén ugyanúgy, mint mostanság, a Kossuth rádióra ébredtünk minden reggel. A 6 órás hírek előtt volt öt perc magvas gondolat különféle szerzőktől, és hetente egyszer Sári László Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában címmel buddhista gondolatokat hallhattunk. Nagyon szerettem ezeket a történeteket, pozitív energiákkal feltöltődve kezdhettem a napot.

Később Sári László Su-la-ce álnéven könyv alakban is közre adta ezeket a beszélgetéseket, akárcsak az ifjú Lin-csi és az időskori Lin-csi gondolatait, és ezeket a köteteket dedikálta is nekem.

Lin-csi tanításainak lényege, hogy azért van szükség tanításra, hogy megértsük: nincs szükségünk tanításra. Az egyik emlékezetes reggeli beszélgetés jól megvilágítja ezt, amit most csak rövidítve idézek:

"Cun-csiang szerzetes kétségbeesve fordult Lin-csihez:
- Mester, amióta tanítasz, a folyók nem folyók, a hegyek nem hegyek. Mielőtt idejöttem, minden az volt, ami valójában. Buddha Buddha volt, a Tanítás Tanítás, én én voltam, a folyók folyók, a hegyek hegyek. Mondd apát, mit tegyek?
- Tudod mit, Cun-csiang? Világosodj meg egészen! Vagyis felejts el mindent, amit tanultál! - vágta rá az apát.
- Nem tudom elfelejteni. Nem tudok megvilágosodni. Felfordult a világ! Minden a feje tetejére állt!
- Tudod mit kell tenned? Ha éhes vagy, egyél, ha szomjas vagy, igyál, ha álmos vagy, feküdj le! A folyótól pedig ne akarj mást, csak hogy folyó legyen, a hegytől pedig, hogy hegy.
A szerzetes visszament a cellájába, és úgy aludt el, hogy nem gondolt rá, ki az a Buddha, kik a pátriárkák, és mit tett vele a Tanítás. Mikor felébredt és kinézett a kolostor ablakán, megint mindent rendben talált a Hou-to folyó partján. Talpra állt a világ."

Máshol így beszél Lin-csi apát:

"A bölcsesség nem műveltség és nem is tudás, mely a könyvekből oly könnyen megszerezhető. Nem is okosság, ahogy egyesek képzelik, és főképpen nem fortély, ahogy a legbutábbak gondolják. A bölcsesség, szerzetesek, nem más, mint helyes látás. Mely abban segít minket, nehogy másnak lássék a világ... Ha jól odafigyeltek, hogyan legelésznek a jámbor birkák a hegyoldalban, vagy meglesitek, hogyan hevernek a lusta, álmos bivalyok a langyos sárban, egyszer bizony még ti is bölcsek lehettek - fejezte be reggeli beszélgetését a bölcsességről Lin-csi apát, kolostorában, a Huo-to folyó partján."

Mindez azért jutott eszembe, mert Bori lányomtól Hermann Hesse egy több mint száz éve íródott könyvét kaptam meg, melyet a szerző "hindu költeménynek" definiál, a címe Sziddhártha. Kíváncsian olvastam el a könyvet, hiszen Gótama Sziddhártha a történelmi Buddha családneve. És valóban, a regény az indiai ókorban, két és fél évezreddel ezelőtt, Buddha idejében játszódik, de Gótama Buddha és Sziddhártha személye zavarba ejtő módon különválik. Sziddhártha egy bráhman (a legfelső, papi kaszthoz tartozó) ifjú, akinek életútját és megvilágosodását követhetjük végig ebben a prózai költeményben.

Sziddhártha is spirális belső utat jár be: elhagyja gazdag családját és szamanának (aszkéta szerzetes) áll, mert "tiszteletre méltó atyja és más tanítói, a bölcs bráhmanok átadták már neki bölcsességük legjavát, bőségüket már beletöltötték szelleme várakozó edényébe, ám az edény nem telt meg, szelleme nem lakott jól, lelke nem nyugodott meg, szíve nem csillapodott". Útja során találkozik Gótama Buddhával, de nem áll be szerzetesei sorába, mert:

"Ó Magasztos, úgy gondolom, senki sem részesülhet a megváltásban tanítás révén! Senkivel sem közölheted, senkinek sem mondhatod el szavakban, tanítással azt, ami veled történt megvilágosodásod pillanatában! Sok mindent tartalmaz a Megvilágosodott Buddha tanítása, sokakat tanít a helyes életre, a rossz elkerülésére. Egyvalamit azonban nem tartalmaz ez az oly tiszta, oly tiszteletreméltó tanítás: nem tartalmazza a titkot, melyet a Magasztos átélt, egyedül ő a százezrek közül."

Felhagy az aszkéta élettel, gazdag kereskedő lesz, éli a gazdagok kicsapongó, hedonista életét, de közben folyamatosan lenézi a hétköznapi életüket élő, küszködő, egyszerű gondolkodású embereket, akiket csak "gyerekembereknek" nevez, hiszen gondolataik és vágyaik oly gyermekiek. Aztán megcsömörlik ettől az élettől, hátrahagy minden gazdagságot és egy új ébredés vár rá egy folyó partján, melynek hullámveréséből kihallja a szent "Óhm"-ot, és egy révész, Vászudéva szolgálatába szegődik. Vászudéva Krisna egyik neve, jelentése: egyesítő, aki összeköti a folyó két partját, egyesíti a két életszférát: a szellem és a természet területeit, és feloldja őket a lélek egységében.

És vénségére Sziddhártha, a révész megvilágosodik, beérkezik, mert a hegyek újra hegyek, a folyók újra folyók lettek. Barátjának, Góvindának, aki árnyéka és lelki kivetülése is egyben, így beszél erről:

"A világ, barátom, nem tökéletlen, nem egy hosszú úton halad a tökéletesség felé; nem, minden pillanatban tökéletes, minden bűn magában hordozza a kegyelmet, minden kisgyermek az öregembert, minden csecsszopó a halált, minden haldokló az örök életet. Egyetlen ember sem láthatja, hogy a másik hol jár az útján, a haramiában és a kockajátékosban Buddha várakozik, a bráhmanban pedig a haramia. Mély meditációval megszüntethetjük az időt, egyszerre láthatunk minden elmúlt, létező és leendő életet, és ekkor minden jó, minden tökéletes, minden brahman."

Mai világunkban a révészekből, az egyesítőkből kellene sokkal több, hogy nyugodtan élhessük egyszerű "gyerekember" életünket gyerekes vágyainkkal, gyerekes érzéseinkkel, gyerekes gondolatainkkal egy nyugodt világban, ahol a hegyek csak hegyek, a folyók csak folyók.