Kati színházjegyvásárlási szenvedélye nem csillapodott 2019-ben sem, ezért úgy alakult a legutóbbi hétvége, hogy két színházi előadáson is voltam, pénteken a legkisebbik, vasárnap pedig a legnagyobbik lányommal.
Gyerekkoromban is voltak olyan ifjúsági sorozatok, amelyekből igyekeztek minél több bőrt lehúzni, brand-et teremteni belőlük. Ilyen volt például a Csilicsala csodája, amely folytatásos rádiójátékként indult (Viri a varázslat, piri a parádé, csilicsalamádé hipp és hopp!). De ment a Bábszínházban is, többször megnéztük az osztállyal, és készült belőle ifjúsági film is, A varázsló, Páger Antal főszereplésével.
Aztán ott volt a legendás Mikrobi, amely szintén rádiósorozatként indult, majd rajzfilmsorozat lett belőle. Mindkét sorozatban Csákányi László volt a szolgálatkész robot hangja (Jaj, a fenékkkklemezem!).
Az én fantáziámat igazán azok a filmek, könyvek, sorozatok mozgatták meg, amelyek egy másik világba, a múltba vagy a jövőbe röpítettek. És az ugyanígy van a mai ifjúsági sorozatokkal is. Könyvsorozatról már két ilyenről is posztoltam, az egyik a német Idődetektívek sorozat, melyben a gyerekek különféle fontos múltbéli eseménybe kerülnek vissza és ott kell helytállniuk. Itt van aztán Berg Judit Alma-sorozata.
Az Időfutár szintén rádiójátékként indult, három évadot (mintegy 200 adást) ért meg, és könyvalakban is megjelent Tasnádi István, Gimesi Dóra, Jeli Viktória és Vészits Andrea ötlete. Most pedig a Pesti Magyar Színház vitte színre a tinédzserek kedvencét. A darab főhőse, Hanna Kempelen Farkas sakkautomatája ellen megnyer egy partit a múzeumban. Kiderül, hogy az automata valójában egy időgép, amivel Kempelen Farkas és Wolfgang Amadeus Mozart korába kerül vissza. Szerencsére mobilja vele van, melyen keresztül tovább tud csetelni a jelenben maradt barátaival. Megmenti A varázsfuvola bemutatóját, mert play-backről elénekli az Éj Királynőjének áriáját, ezzel megmenti a jelent is, mely az bemutató elmaradása esetén végzetesen megváltozna. Valami rejtélyes ok miatt a bemutatón nem II. József, hanem az akkor már halott édesanyja, Mária Terézia van jelen. Végül - miután rendbe tette a múltat - Hanna a sakkautomata segítségével visszarepül az eredeti kerékvágásba visszazökkent jelenbe.
Hogy Mozart mekkora nagy arc volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Papageno és Papagena kettőse igazi rap-alap:
A vasárnap látott színházi előadás már korántsem volt ennyire vidám. Spiró György darabját, a Széljegyet láttuk a Katona kamara színházában, a Kamrában. A mintegy hatvan néző körbeülte a színpadot. A színdarab az ingatlanmaffiát mutatja be, de olyan kíméletlenül, hogy talán még egyetlen színházi előadás alatt sem éreztem azt, mint most, hogy az első öt perctől kezdve egyfajta másodlagos szégyenérzetet töltött el (másodlagos vagy szekunder szégyen az az érzés, amikor valaki más helyett szégyenkezel, pl. ha megnézed Karácsony Gergely HírTV-nek adott interjúját).
Mind a négy színész nagyon jó, de az ingatlanügynököt alakító Bányai Kelemen Barna olyan elképesztően önazonos, mintha tényleg egy igazi szarkavaró ingatlanost kértek volna fel, hogy játssza el önmagát. Minden Spiró-darab vége felé van egy monológ, mely összefoglalja a lényeget, pl. a Quartett című darabban. Sajnos a Széljegy még nincs fenn a Digitális Irodalmi Akadémián, ezért emlékezetből csak a lényeget tudom összefoglalni: Minél műveltebb vagy, minél több diplomád van, annál könnyebb téged átverni, becsapni, mert annál jobban megbízol másban. A legegyszerűbb trükkökkel csapnak be. A darabbéli ügyvédnő (Ónodi Eszter) gúnyosan mondja egykori legjobb barátnőjének (Fullajtár Andrea), akit sikerül több millióval lehúznia: Tudod mennyi munkámba került, míg ide ledolgoztam magam?
Hátborzongató volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése