Posztjaim

2019. február 17., vasárnap

Első 40 évem a szakmában - szakmérnökképzésem

1979 szeptemberében lettem VEIKI-s, "műszaki ügyintéző I." kategóriába kerültem és havi fizetésemet 2900 Ft-ban állapították meg (akkoriban még nem a fizetésből vonták le a személyi jövedelemadót, vagyis ez az összeg nettó fizetésnek volt tekinthető). A VEIKI-ben két részletben kaptuk meg a fizetést, hónap közepén és a hónap végén). Azonnal tanulmányi szerződést is kötöttem két év szakmérnöki képzésre (fejlesztő-kutató irányú nappali szakmérnökképzésre), úgynevezett C-tagozatra. Vagyis tulajdonképpen két évig csupán a fizetésemért kellett bejárnom a munkahelyemre.
Igazi munkahelyem az Automatizálási Tanszék egyik laboratóriuma volt, ahol az a bizonyos mikroprocesszoros fejlesztő rendszer is található volt, amelyről előző posztomban már beszámoltam. Itt végeztem saját kutatásaimat akkor, amikor éppen nem voltam valamilyen órán. kb. 600 óra/félév volt az önálló munkára fordítandó idő, de a tárgyaim között ilyesmik szerepeltek:

  • angol nyelv
  • lineáris algebra, numerikus módszerek
  • mikroprocesszorok és alkalmazásuk
  • korszerű folyamatirányító rendszerek szakszeminárium
  • filozófia
  • korszerű szoftver módszerek
  • publikáció
Az egész képzés egy fura keveréke volt a szakmérnökképzésnek és a doktoranduszképzésnek, mely azzal az ígérettel kecsegtetett, hogy a képzés végén készülő diplomaterv végül egyetemi doktori disszertációként is beadható, amennyiben tartalmilag - itt főleg az önálló kutatási/fejlesztési tartalomra vonatkozó követelményeket kell nézni - megüti egy disszertáció mértékét.
Kezdetben a számítógépes folyamatidentifikációs és önhangoló irányítási algoritmusokkal ismerkedtem. Ehhez nagy segítségemre volt egy előttem végzett évfolyam szoftverfejlesztése, a PCL programrendszer (Process Control Language). A programrendszer azon az Intel MDS mikroprocesszoros fejlesztőrendszeren futott, amelyről már szóltam előző posztomban. Lyukszalagról kellett betölteni, és képes volt több párhuzamos, időzített feladatot elindítani. A hejőcsabai projekthez kifejlesztett folyamatcsatolók segítségével laborkörülmények között lehetett vele számítógépes folyamatirányítási kísérleteket folytatni.
A tanszéken készült egy analóg folyamatmodell (lényegében egy analóg számítógép), ezt is fel lehetett használni a kísérletekhez.
A folyamatidentifikációs algoritmusok segítségével fel lehetett tárni egy irányított folyamat fizikai paramétereit, és ehhez lehetett hozzáigazítani a szabályozó algoritmusokat, az önhangoló szabályozók ezt a két lépést egyben voltak képesek elvégezni.
Forradalmi változást az eredményezett, amikor a tanszék beszerezte a MDS utódját, mely már floppy-meghajtóval is rendelkezett, volt saját operációs rendszere, az ISIS, volt full-screen szövegszerkesztője, a kifejlesztett programot is lemezre lehetett menteni. Innentől kezdve ez lett állandó munkaeszközöm.
Érdeklődésem a valós idejű többfeladatos operációs rendszerek felé fordult. Szemben a megszokott, szekvenciális programlefutással ezek a real-time executive-ok több feladat egyidejű futtatását végezték, melyek prioritásuk és időzítésük alapján kerültek végrehajtásra, interakcióban álltak egymással és a külvilággal, osztoztak a számítógép közös erőforrásain (processzor, ki- és bemenetek).
Az első komolyabb ilyen valós idejű futtató rendszer, amit megismertem, az RMX-80 volt, szintén Intel-fejlesztés.
Szakmérnök-képzésem második évében már teljes energiámat a valós idejű többfeladatos rendszereknek és a PCL továbbfejlesztésének szenteltem. Elhatároztam, hogy egy, az ISIS operációs rendszer alatt futó nyelvi környezetet teremtek, melyben a PCL programok modulárisan (külön fordítható funkcionális részegységenként) fejleszthetők. Nem kisebb célt tűztem ki magam elé, minthogy a PCL-ben fejlesztett programok legyenek kompatibilisek az Assembly-ben fejlesztett programokkal, illetve egy szintén az Intel cég által kifejlesztett programnyelvvel, a PL/M-mel. A három különböző nyelvi környezetben fejlesztett program egyetlen real-time programrendszerré állhatott össze. A programnyelvbe beépítettem azt a lebegőpontos aritmetikai programcsomagot is, amit még diplomatervként fejlesztettem ki.
Szakmérnökképzésem végére (csak '81 őszére végeztem teljesen a feladattal) megalkottam a PCL nyelv fordítóprogramját, melyben önálló programmodulok és teljes többfeladatos programrendszerek is fejleszthetők voltak. A programrendszer működését folyamatidentifikációs és önhangoló algoritmusokon keresztül demonstráltam. Diplomatervemet jelesre védtem, kitüntetéses szakmérnöki oklevelet szereztem és az államvizsga-bizottság alkalmasnak találta a diplomatervemet doktori értekezésként való benyújtásra.
Akkor még nem sejtettem, hogy a PCL-nyelv, a MDS fejlesztőrendszer, az ISIS operációs rendszer jópár évig jelentős mellékjövedelemhez juttat majd. Emulált környezetben az ISIS operációs rendszer Windows-os gépeken is futtatható, PCL-nyelvű programokat ma, 38 évvel a fordítóprogram kifejlesztése után is le tudok fordítani a számítógépemen.
Az Automatizálási Tanszék oktatóival még hosszú évekig nagyon jó kapcsolatban maradtam, amint ebben és ebben a posztban beszámoltam erről.
1981 őszén Munkába álltam a Villamosenergiaipari Kutató Intézet Rendszertechnikai Főosztályának Elektronikai Osztályán, de erről már egy következő posztban számolok be.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése