Ami a házassági évfordulót illeti, igazi cezúra az életemben: 68 éves vagyok, életem felében "házatlan" voltam, másik felében házas. És ugyanez vonatkozik a magyar közéletre is. 1990. május 23-án alakult meg az Antall-kormány, vagyis 34 évet éltem a "kommunizmusban" és 34-et a "demokráciában" (és ennek több mint felét, 18 évet Orbán alatt "sanyarogtam").
És tulajdonképpen itt be is fejeződhetne évfordulós posztom, ha házassági évfordulónkat nem aranyozta volna be unokánk kilenc napos látogatása. Erre a látogatásra már hetek óta készültünk, Kati a gyerekruhaboltokat, játékboltokat, babakellékboltokat járta végig, hogy minden meglegyen a kis Yaara fogadására. Most kronológiai sorrendben összeírom a kilenc nap történetét.
Június 8., szombat
Reggel még elmegyek átvenni a kibérelt babakocsit, és még vásárolok is, hogy minden meglegyen az unoka érkezésére. Katival kimegyünk a repülőtérre (babaülés már napok óta bekészítve az autóban). A reptéren már ott vannak a nászék és vőm nagyszülei is, így mind a négy nagyszülő és két dédszülő (plusz nászomék kutyája) várja a delegáció érkezését, Orsit és Yaarulit. Orsin szinte alig látszik, hogy már félidős várandós második unokánkkal.
Lányommal és unokámmal hozzánk hajtatunk, ahol már berendezve várja őket Petra erre a célra átrendezett szobája. Ebédre marhapöri van nokedlivel, amit úgy fal a kisasszony, mint aki napok óta nem evett.
A szundikálás után az udvarunkon lévő kis játszótérre megyünk le.
Petra, Orsi és a kis Yaaruli |
Estére befut Bori is, aki már egy hónapja Bécsben lakik. Nem tudott előbb jönni, mert még részt vett a bécsi pride-on (Bécsben, Rómában vagy éppen Tel Avivban a pride egy vidám, zenei fesztivál, nagyon sok nem meleg is elmegy rá, senki nem bélyegzi őket meg ezért).
Június 9., vasárnap
Orsi a barátnőivel találkozik délelőtt, és viszi a kis Yaarulit is dicsekedni. Ez alatt mi kényelmesen leszavazunk.
Délután kerti grillparti vár bennünket sógornőméknél, ahol nem Yaara a legkisebb, hanem nagyobbik unokahúgom alig egyhónapos kislánya, Lióra, és nem is Orsi volt az egyetlen várandós, mert kisebbik unokahúgom is kisbabát vár júliusra. Szóval 2024 nagy gyermekáldással bíztatja a családot.
Bori a kis Liórával |
Petra, Orsi, Bori, Yaara |
Június 10., hétfő
Unokánknak bábszínházat szerveztek a nászék délelőttre. A Babaróka című előadást 3 éves kor felett ajánlják, de a mellékelt kép alapján Yaaruli is nagyon élvezte a műsort.
Orsi és Yaaruli a bábszínházban |
Ebéd után kapjuk vissza a kisasszonyt. Orsi barátaival találkozik, az eső meg rendületlenül esik, ezért szobai játékokra kényszerülünk: gyúrmázunk, bábozunk, trambulinozunk, zenélünk.
A Szövivon egy tipikus hanukai dal, amit Yaaruli jól ismer, táncolt és tapsolt rá:
Június 12., kedd
Szinte az egész napot a Margitszigeten töltjük. Hármasban indulunk, Yaaruli, Kati meg én, aztán Petra sikeres polgári jog vizsga után (4-est kapott, a napi vizsgaátlag 2,7 volt!) csatlakozott hozzánk, majd a végén befutott Bori is.
Meghallgattuk a zenélő szökőkút gyerekdalokból összeállított műsorát, a Nagyréten egy jót pihiztünk, a kisállatkertben néztünk gólyákat, kacsákat, pávákat, dámszarvasokat, labdáztunk, fogócskáztunk. Yaara a villamoson való utazást is nagyon élvezte.
Este Orsi és Yaaruli a nászomékhoz volt hivatalos a sávuót (zsidó pünkösd) megünneplésére. A sávuót a törvény megkapásának ünnepe. Érdekes, hogy a három-három fő keresztény és zsidó ünnep nagyjából ugyanazt jelenti. A karácsony és hanuka a fény ünnepe, a világosság győzelme a sötét felett, a húsvét és a pészách a megváltás illetve megszabadulás ünnepe, a pünkösd és a sávuót pedig a szentlélek szétáradása illetve a tízparancsolat ünnepe.
Június 12., szerda
Megint egész nap miénk a gyerek, ezért irány a városligeti játszótér. (Tudom, hogy sokan vannak, akik szerint a Ligetben csak zöld gyepnek, cserjéknek és fáknak szabadna lenni, de én Karácsony-szavazó voltom ellenére lelkesedem a Liget-projektért, amit eddig letettek az asztalra, az zseniális).
Az egészen kicsiknek van egy külön rész csuda klassz játékokkal, Yaaruli persze mindet végig próbálta.
Délután három lányunk kerámiázni ment a Made by You-ba, így alvás után megint óvodát tartottunk Katival Yaarulinak. Gyerekdalokat énekeltünk és furulyáztunk neki, a Hinta-palintát már kívülről fújja.
Este közös vacsora volt a Localino étteremben. Stefano, a pincérünk oda volt Yaaruliért, azt mondta, az olasz kislányok is pont így eszik a tésztát, mint ő.
Június 13., csütörtök
Ma érkezik a vejem repülője, muszáj, hogy a kislánya is kimenjen elé a repülőtérre. Szerencsére délelőtt még jut idő a Naphegy téri PomPom játszótér felkeresésére, ahová velünk tart mindhárom lányom is.
A vejemmel csak másnap reggel találkozok, mert a repülőtérről rögtön egy étterembe mennek nászasszonyom és vejem testvérének születésnapját megünnepelni, utána a fiatalok bevetik magukat a pesti éjszakába, Yaaruli fektetése ránk marad.
Június 14., péntek
Reggel igazi brunch-partit tartunk, Bori és német barátja, Jonatán is nálunk vannak, így aztán nyolcan üljük körül az asztalt és négy nyelven folyik a társalgás (magyarul, héberül, angolul és németül).
Orsi és Sahar egy esküvőre hivatalosak Nagykőrösre, így aztán több mint 24 órára megkapjuk az unokát.
Irány az Állatkert, ahol nagyon régen jártunk utoljára. A parkolótól két megállót trolival megyünk, már ezt is nagyon élvezte Yaaruli.
Ahhoz képest, hogy nagyon sok látogató volt, olyan nagyon nem nyűgözött le az állatkert jelenlegi állapota. Sajnos a nagy szenzáció, a 2015-ben beszerzett koalák elpusztultak, jelenleg jegesmedvék sincsenek, mert azok mentek Nyíregyházára, és valamiért medvéket sem láttunk. Fókából két példányt, aligátorból egyet láttunk. A Barlang étterem, ahol ebédeltünk, gyanúsan kihalt volt. Mint megtudtuk azért, mert méregdrága.
A kisasszony végig sétálta velünk a parkot keresztbe-kasul, csak a végére kéredszkedett be a babakocsiba, de akkor nyomban el is aludt, így a simogatni való állatokról és a tevékről lemaradt.
Június 15., szombat
A szülők még mindig az esküvőn vannak (ott töltötték az éjszakát), Petrának szakkollégiumi elfoglaltsága van, így Yaarulival kiautózunk Aquincumba, ahol a Budapest Fesztiválzenekar tart családi napot. Sokat tanult a Fesztiválzenekar abból, hogyan kell a marketinget szervezni, sok ingyenes rendezvényük van. Ez a mostani kifejezetten kicsiknek szólt. A Zenevárban állatokat utánoztak a hangszerek, a Brémai muzsikusokat adták elő a közönség bevonásával.
De volt ezenkívül játszótér, lehetett enni-inni, jól eltöltöttük a délelőttöt.
Mire hazaértünk, a szülők is megjöttek a lagziból. Yaara elaludt, én a vejemmel a Magyarország-Svájc mérkőzést kezdtem nézni, közben nászomék is befutottak és unokánk is felébredt.
Aztán a felélénkült unokával egy estébe hajló programra indultak, majd a szülők a gyerekeket hazaadták és egy búcsúbulit tartottak a barátokkal, hiszen másnap már repülnek haza, Tel Avivba.
Június 16., vasárnap
Ébredés után irány a reptér és a fájdalmas búcsú.
Még néhány szó
Nagy terápiás erővel bírt ez a kilenc nap. Yaarulival a kommunikáció nagyon érdekes volt. A kislány mindent megért magyarul, de többnyire héberül válaszol, egy-egy magyar szóval fűszerezve. Engem például tökéletes kiejtéssel hívott "nagypapának", Katit pedig "nagyinak". Azért egy-két dolgot nekünk is meg kellett tanulnunk héberül:
- Ohel - kaja
- Kaholi - a kék kendőcskéje, ami nélkül nem tud létezni
- Od pam - mégegyszer
- Boj - gyere
- Ima (Emi) - anya
- Dubi - maci
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése