Időgépkép

Tegnap Szentendrén, pismányi kertünkben jártunk, és a naspolyafa alatti korhadt padon Petra lefényképezett engem Katival. És ekkor eszembe jutott egy 35 évvel ezelőtti fénykép, amely ugyanezen a padon készült szüleimről.
Saját fotózásaim történetéről már posztoltam korábban is. Apám hamar bevezetett a fotózás rejtelmeibe, többet tudtam a fotózásról egy átlag amatőrnél, záridő, rekesznyílás, fényérzékenység, mélységélesség számomra ismert fogalmak voltak. Egy Skolnyikkal kezdtem, ami még rollfilmre dolgozott, de 1970-ben saját zsebpénzemből a műszaki bizományiban vásároltam egy még a háború előtt gyártott, kis kazettás német fényképezőgépet, egy Welta-t. Ezzel zömében az osztálytársaimmal való kirándulásaimat örökítettem meg, de 1973-ban Miskolcra, az első magyar popfesztiválra tartva a vonaton felejtettem. Így aztán sok esemény megörökítetlen maradt, így 1973-as családi erdélyi utazásunk, a '76-os erdélyi utam, a '77-es moszkvai építőtáborom, a '78 nyugat-európai utazásom, a '80-as bulgáriai hegyi túrám, a '80-as évek eleji sítúráim.
1985-ben aztán vásároltam egy használt Practica VLC-2 rípusú tükörreflexes fényképezőgépet. Fotózási szokásaim is jelentősen megváltoztak, most kezdtem először színes nyersanyagra dolgozni (negatívra mad később diára is), szakkönyveket vásároltam. A legelső színes filmtekercsre került fel az a fénykép, melynek 35 évvel későbbi pandantja tegnap készült.

1985: anyám és apám, 2020: Kati és én

A két fotónak nemcsak az az érdekessége, hogy ugyanazon a helyen készült, hanem az, hogy mindketten 64 évesek vagyunk rajta, apám is és én is. Soha ennél jobb fotót nem sikerült készítenem a szüleimről. Ekkor már kétszeres nagyszülők voltak és további 28 évig éltek együtt, apám haláláig.
Utolsó közös fotójukat 2012-ben, gyémántlakodalmukon készítettem a Náncsi néni étteremben.

2012-ben, szüleim gyémántlakodalmán.

A Practicát 1994-ben egy sokkal könnyebben kezelhető kompakt gép, egy Carena váltotta fel, melynek már volt zoomja és automatikus beállításai, de a filmes fényképezés korszakának végérvényesen búcsút mondtam 2003-ban, első digitális kamerám megvásárlásakor.
A régi filmes fényképezés korszakára már csak antik fényképezőgép-gyűjteményem emlékeztet, melynek darabjait nagyapámtól, apámtól és apósomtól örököltem.

Zorkij

Voigtländer Brillant

Zeiss Ikon Box Tengor

Zeiss Ikon Telma