'68 egyetlen magyar mártírja

Amikor egy héttel ezelőtt megnéztük a Nemzeti Múzeumban a Seuso-kincseket (a Múzeumkert átépítése miatt nem is olyan könnyen lehet a múzeumot megközelíteni), akkor kifelé jövet ezt az emléktáblát fotóztam le.

Ma 50 éve 17 esztendősen ezen a napon halt meg Bauer Sándor tanuló, aki tiltakozásul az ellen, hogy Magyar Néphadsereg is részt vett a Prágai Tavasz eltiprásában, három nappal korábban ezen a helyen gyújtotta fel magát. Cselekedetével Jan Palach öngyilkosságát követte, aki négy nappal korábban a prágai Vencel téren gyújtotta fel magát. Csakhogy míg Jan Palach temetésén tízezrek vettek részt, halála körülményeit a csehszlovák média részletesen ismertette, cselekedetét költők és írók örökítették meg, addig Bauer Sándor tettét Magyarországon igyekeztek eltitkolni.
(Hogy Jan Palach emlékezete mennyire él a csehekben, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a cseh mártír halálának 50 éves évfordulóján, január 18-án egy középkorú férfi szintén felgyújtotta magát a Vencel téren).
Csehszlovákia megszállásáról már írtam egy posztot, abban is leírtam, hogy a 17 éves magyar fiú akciója nem jutott el az átlag magyarokhoz. Kádár addigra már megkötötte alkuját a magyar nép nagy részével. A csehek eltiprásában való részvételben Kádár valószínűleg azért volt olyan készséges az oroszokkal, hogy közben csendben folytatódhassanak tovább az éppen hogy csak megkezdett magyar reformok. Virágozni kezdtek a háztájik, a nehézipar erőszakos fejlesztése helyett inkább a fogyasztási javak előállítására tevődött át a hangsúly. (Például már '66-ban döntöttek a Paksi Atomerőmű megépítéséről, de '68-tól '74-ig jegelték a projektet, így a nekünk szánt blokkokat a bolgárok kapták meg, melyeket azóta már le is állítottak).
Szegény Bauer Sándor pont olyan csendben és értelmetlenül halt meg, mint Nemecsek Ernő, aki azért a grundért adta az életét, amelyen egy hét múlva megkezdődött az építkezés. Emlékezete csak az új évezredben éledt fel, szobrot és emléktáblát kapott, közterületet neveztek el róla.
Egy korábbi posztomban a méltatlan Pruck Pál - Dózsa László vita kapcsán azt írtam: "...egyszerűen megengedhetetlennek tartom, hogy fegyveres gyermeket példaképként próbáljanak beállítani. A gyermekkatonák sohasem hősök, mindig áldozatok."
Nem akarom Bauer Sándor áldozatát kisebbíteni, mint ahogyan Mansfeld Péterét vagy Pruck Pálét sem, egyszerűen csak egy olyan világban szeretnék élni, ahol a fiatalkorúakat a politika nem próbálja meg befolyásolni vagy eszközként felhasználni.
Az utóbbi hetek tüntetéshullámának egyik hőse lett Nagy Blanka tanuló, aki lehet hogy még nem, vagy csak éppen hogy nagykorú, de korábban egy másik tanuló, Rékasi Zsigmond került be a hírekbe. Mindkét fiatalnak elég vadul és méltatlanul ment neki a NER. Bár a hatalom nagy tűzerejét nem értettem az esetükben, de egyrészt Blanka meglehetősen nyers szóhasználata nem igazán felel meg az ízlésemnek, másrészt nem igazán gondolom, hogy ebben az életkorban elég érett az ember a politizáláshoz. Tisztelem a romantikus hevületet, de nem szeretem a meggondolatlanságot.
De lehet, hogy csak megszólalt bennem a megcsontosodott fotelforradalmár.