Altató

"Aki nem sír, nem kiáltoz, annak angyal kis kertet hoz, lesz benne egy szép fa, minden ágán aranyalma, kis fészek meg kis madárka, kék a lába, zöld a szárnya, s azt énekli csengő hangon, aludj, aludj már galambom." - ezt az altatót énekelte Balog Borbála (1818) lányának, Kerekes Teréziának (1859), aki továbbadta kislányának, Schéfer Idának (1888), ő is dúdorászta kislányának, Jékely Mártának (1920), aki pedig ezzel ringatta álomba a kis Mikecs Annát (1942).

Édesapám utolsó éveiben minden jelentősebb családi ünnepen, ahol jelen volt négy generáció, elmondta, hogy örüljünk, hogy így együtt lehetünk, mert a generációs láncolat visz vissza minket a történelmi időkbe, a saját családtörténetünkön keresztül éljük meg személyes történelmünket.
Gerlóczy Mártonnak a Jékely családról íródott családregényét olvastam az elmúlt hetekben, a címe: Mikecs Anna - Altató. Az Áprily/Jékely családról én is végeztem némi kutakodást Péterfy Gergely egy könyve kapcsán, aki maga is Áprily-dédunoka, akárcsak Gerlóczy. Akkor persze inkább a Péterfy családra koncentráltam, az Altató központi alakja viszont Jékely Márta, Áprily lánya, Gerlóczy Márton nagymamája.
A négygenerációs családregény visszaröppenti az olvasót vagy 150 évvel. Az egyes családtagok életéhez kapcsolódó epizódokat az idősíkok között ugrálva olvashatjuk, de valamennyi idősík egyetlen fókuszpont felé tart. A regény címe alapján nem nehéz kitalálni, hogy ez a gyújtópont Mikecs Anna, az író nagynénje élettörténete. (Zárójelben jegyzem meg, ezt a szerkesztési elvet, vagyis az egyes történet-szálak közös pontba fókuszálását alkalmazza Závada Pál A fényképész utókora című regényében is, amelyről három éve már írtam egy posztot.)
A családregény korrajza, Gerlóczy enteriőrjei, a korabeli öltözetek, szokások leírásai nagyon élvezetessé teszik a könyv olvasását, a szerző a családtagok felkutatott élettörténeteinek homályba vesző hézagait úgy tölti ki az írói fantáziával, hogy az elmúlt évszázad tökéletes, saját felmenőink által is megélt lenyomatát kapjuk vissza. A Jékely családnak sok földrajzi kapcsolódása is van saját életemhez. Az egykori Baár-Madas Gimnázium épületében, a Móricz Zsigmond Gimnáziumban tanultam. Egykor a Baár-Madasban Áprily Lajos is tanított és iskolaigazgató is volt, ide járt Jékely Márta is. Engem még tanított olyan tanár, aki már a Baár-Madasban is tanított, matematikatanárom itt végzett és még itt tanított akkor is, amikor az iskola újra Baár-Madas lett, egy osztálytárnőm édesanyja (Tusa Erzsébet zongoraművész) is ebbe a gimnáziumba járt, és őt még tanította Áprily. Édesanyám innen nem messze, a Budai László utcában élte át az ostromot, akárcsak Jékely Márta és kislánya a gimnázium pincéjében. És persze a mi családunkból is hurcoltak el málenykíj robotra férfiakat, volt, aki nem tért vissza Ukrajnából, akárcsak Mikecs László, Márta első férje.
A Jékely család abban a Frankel Leó utcai bérházban lakott, ami tőlünk egy villamosmegállóra volt, és amelyben egyik osztálytársnőm is lakott. Itt is néztünk lakást '81-ben, amikor összeköltöztünk nagymamámmal. És persze ismerős a híres Áprily-völgy, a Len-hegy és a Mogyoróhegy között húzódó festői patakvölgy a Pilisben. '88 tavaszán kirándultam itt először, egy volt dunabogdányi kollégám, Jancsi kalauzolt el minket ide.

1988-ban az Áprily-völgyben

(Jancsi anyai ágon sváb származású és a Muttersprache okán Ilmenauban járt egyetemre. '88-ban egy barátom egy NSZK-beli munkalehetőséget ajánlott nekem, amit én továbbpasszoltam Jancsinak, aki ezt habozás nélkül elfogadta. Egy év múlva feleségül vette NDK-s barátnőjét, Steffit, aki így eljuthatott a hőn áhítozott NSZK-ba, nem sejtve, hogy már csak egy fél évet kellett volna várnia, amikor már ez a lehetőség minden keletnémetnek lehetővé vált.)
Egy év múlva, '89 februárjában Katit is elvittem a Völgybe, hogy alig négy hónapja tartó ismeretségünket egy kirándulással ünnepeljük meg. A Gondűző büfé előtti parkolóban hagytuk a Trabantot.

Katival a Mogyoróhegyen 1989 februárjában

A Gondűzőbe ült be a Jékely család is a '30-as években, hogy egy olyan tájon találjanak maguknak házépítésre alkalmas telket, mely a kolozsvári Hójában épített egykori nyaralójukra emlékezteti őket. Két hete volt osztálytársaimmal mi is a Gondűzőbe húzódtunk be az eső elől, amikor egy rövid kirándulásra indultunk a Völgybe.

Esős szenior túra a Völgyben 2018 szeptemberében

Dicsérem Gerlóczy bátorságát, hogy gyakran kíméletlenül őszintén ír nagyszülei és édesanyja botlásairól, de ettől nagyon emberi a regény. A szereplők esendőek ugyan, de mégis végigkíséri őket az a polgári méltóság, a kultúrához és a művészetekhez való ragaszkodás, ami átsegíti őket minden nehézségen. A '20-as években rendszeresen Makkai Sándorék otthonában gyűltek össze az erdélyi írók és költők, Áprily Lajos, Reményik Sándor, Nyirő József (Nyirőt írják rövid és hosszú i-vel egyaránt, Gerlóczy a hosszú í-sek táborát erősíti), Tamási Áron, Hunyadi Sándor, Kuncz Aladár, Maksay Albert. Ez a pezsgő irodalmi élet és az erdélyi irodalmi lapok (Erdélyi Szemle, Pásztortűz, Erdélyi Helikon) tartották a lelket a Trianon után elszakított erdélyi magyar polgárságban. (Édesapám maga is erdélyi leszármazott lévén a '60-as, '70-es és '80-as években járatott egy erdélyi irodalmi lapot, az Utunk-at.)
Férfiasan bevallom, Áprily-kötet csak 1974-ben, a katonaság alatt volt a kezemben. Akkoriban (és most is) rajongtam a Kaláka versmegzenésítéseiért. Mai napig előttem van a kép, hogy komendáns őrségben vagyok Debrecenben, és Áprily Vadlúd voltam című versét dúdolgatom.
Lám, milyen jó egy családregény, mennyi saját történetet hoz elő az emberből.