Mi éppen az Őrségben töltöttünk pár napot '68 augusztusában. Apámnak volt egy nagyon jó barátja Szentgotthárdon, nagyon jó programokat szerveztek nekünk. Évekig az Őrségből küldték nekünk karácsonyra a fenyőfát. Hazafelé tartva a 8-as úton katonai gépkocsi-oszlopok és hazafelé menekülő nyugati turisták autói jöttek velünk szemben. Szüleim egymás közti beszélgetésükben helytelenítették a katonai beavatkozást, persze ezt a nézetüket a munkahelyükön titokban tartották. Szóval mondogatták a kocsiban, hogy ez most milyen rossz az országnak, elmennek a turisták, évekig megbélyegeznek minket, agresszoroknak tekintenek majd. Na én ennek hallatán egy szemben jövő szovjet katonai teherautó sofőrjére öltöttem a nyelvemet. Akkora frászt kaptam apámtól, hogy még mindig cseng a fülem. Azt hiszem, innentől számított húsz évig tudtam, hogy hol a helyem, igazodtam, ahogy kell.
Csehszlovákia megszállása egyébként komoly zavart okozott az európai utasforgalomban, három ismerősöm is bajba került. Édesanyám unokatestvére akkoriban éppen a Tátrában kirándult (idén lesz 80 éves, és éppen most jött meg szintén egy tátrai kirándulásból). Persze mind a közúti forgalom, mind a vasúti közlekedés leállt Csehszlovákia és Magyarország között. Azt hiszem, végül is úgy jöttek haza, hogy katonák elkísérték a csoportjukat a határhoz, és gyalog kellett átsétálniuk Magyarországra.
Rosszabbul járt egy barátom, aki 11 évesen németet tanulni töltött pár hetet az NDK-ban. NDK és hazánk között megszűnt a közvetlen vasúti összeköttetés, ezért Lengyelországon és Szovjetunión keresztül indítottak mentesítő vonatokat. Azt mesélte, Ukrajnában olyan vagonok jártak, amelyekben nem volt WC, az utasok az utolsó vagon végében kilógaszkodva végezték a dolgukat.
Fordítva járt apám egy német barátja, akinél mi Zsuzsival '69-ben töltöttünk két hetet. Ők a Balatonnál nyaraltak, saját Wartburggal érkeztek. Végül ők is hatalmas kerülővel Ukrajnán és Lengyelországon keresztül jutottak haza. Bele sem merek gondolni, hogy az akkori útviszonyok mellett egy ilyen utazás mennyi ideig tarthatott, hogyan oldották meg a tankolást, szállást, élelmezést, hiszen Kelet-Magyarország, Ukrajna és Kelet-Lengyelország akkoriban nem volt turistarohamra felkészülve, a nemzeti valutákat nem lehetett csak úgy ide-oda átváltani. De jellemző az akkori viszonyokra, hogy az Ausztrián és NSZK-n keresztüli utazás fel sem merült még 21 évig, a nevezetes határnyitásig.
A csehszlovák megszállás ellen több magyar funkcionárius is tiltakozott. Így tett Hegedűs András egykori miniszterelnök, akinek nevéhez egyébként '56-ban a szovjet csapatok behívása fűződik. Hegedűs '68-ban az MTA Szociológiai Kutatócsoportjának vezetője volt, de tiltakozása miatt elbocsájtották, később az MSZMP-ből is kizárták, trockista-gyilaszista nézetek terjesztésével vádolták (Milovan Gyilasz szerb politikus Az új osztály című könyvében a szovjet típusú szocializmust kritizálta, a pártnomenklatúrát egyfajta új uralkodó osztályként aposztrofálta, mint a disznók Orwell Állatfarmjában).
Bauer Sándor 17 éves tanuló a tiltakozás látványosabb és tragikusabb formáját választotta, '69 januárjában a Nemzeti Múzeum lépcsőjén önmagát gyújtotta fel. Az átlag magyarhoz az ő akciójának híre sem nagyon jutott el.
Hát ez volt az ötven évvel ezelőtt apámtól kapott pofon története.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése