Almás-körtés pite és barhesz

Egy színdarabról és egy regényről szeretnék posztolni. A színdarabot tegnap láttuk az Átriumban, Yasmina Reza: Az öldöklés istene. Az írónő félig magyar félig iráni zsidó családban született, de Franciaországban él és franciául alkot.
Az egyfelvonásos darab arról szól, hogy két házaspár próbálja tisztázni gyermekeik játszótéri verekedését. A kezdetben a civilizációs konvencióknak megfelelő kulturált beszélgetés fokozatosan elfajul és elszabadul az öldöklés istene, persze csak verbálisan. Először a két házaspár között éleződik az ellentét, majd fokozatosan átfordul a férfiak és a nők közötti ellentétbe. Hímsoviniszta sztereotípiák, macsós dumák hangzanak el, sajnáltuk, hogy Bori lányunk nem volt velünk, ő különösen vevő az ilyesmire. Pár nappal ezelőtt amúgy is megtudhattam, hogy nem teljesítek jól az ágyban, mert nekem is csak három lányom van, mint Vajda Zoltánnak, bezzeg azok igazi férfiak, akiknek fiaik vannak!
Másik aktualitását az adta a színházi látogatásunknak, hogy a színdarab ugyanannak a Kultúrbrigád nevű formációnak a produkciója volt, mint az Igenis, miniszterelnök úr, mely arról híresült el, hogy letiltották a darab előadását a Pécsi Zsolnay Kulturális Központban, pedig már a jegyeket is eladták rá. A színdarabról már én is posztoltam, valószínűleg az lehetett a fő bűne, hogy Alföldi Róbert is játszik benne. Alföldi egyik zalaegerszegi előadását még a választások előtt tiltotta be a város fideszes (és most megint újraválasztott) országgyűlési képviselője, Vigh László, most pedig Páva Zsolt pécsi polgármester kicsinyes bosszújáról lehet szó, amiért a pécsiek egy független országgyűlési képviselőt, Mellár Tamást választották meg. Mi mindenesetre készítettünk egy szelfit a színdarab plakátjával:


A Barhesz című könyvet, Rubin Eszter regényét még évekkel ezelőtt dedikáltattam Kati részére a könyvhéten. Pesti zsidó családtörténetek tradicionális zsidó (és nem zsidó) ételreceptekkel, gondoltam, ez való az én feleségemnek. Azóta Bori lányom is olvasta, én most jutottam oda, hogy végigolvassam. Egy ételreceptekkel összekapcsolt családtörténet egyszer már megérintett a Gólem Színház egyik előadása kapcsán (Szakácskönyv a túlélésért), amiről már korábban posztoltam is. A barhesz nem más, mint fonott mákos kalács, amely nem hiányozhat a péntek esti asztalról. Egy igazi zsidó nő maga gyúrja, keleszti, fonja, süti. Kati családjában nem ismerek ilyet, de Orsi lányom olykor-olykor már maga készíti a szombati kalácsot, biztos jele, hogy végleg megtalálta zsidó identitását:

Orsi kalácsai

Az írónővel a dedikáción kívül még egyszer találkoztam személyesen. Egy barátom egy szabadulószobás játékra hívott minket más barátaival együtt, itt találkozhattam újra Rubin Eszterrel, de nem esett le egyből, honnan ismerem, csak otthon ugrott be, hogy ki is ő. Rögtön hívtam barátomat, hogy hiszen én már egy könyvét dedikáltattam is vele, mondta, hogy igen, egy-két utalás a könyvben az ő családjára vonatkozik.
Túl a kissé gasztrosznob szubkulturális közegben mozgó cselekményen nagyon jók a közbeszúrt, néha csak egy-két mondatos családtörténetek, mint pl.:
"Tomi nem felejtette el magával vinni a családi ezüstneműt, amikor otthonról távozott. Húga, Lili ápolta anyjukat. Ám Böske néni ügyet sem vetett rá, naponta emlegette könnyes szemmel az ő édes kisfiát. Tomi Bécsben megszöktette a cirkusztulajdonos feleségét az összes állattal együtt. Még ötször nősült, mindvégig somogyi tájszólásban beszélte a magyart, a hébert és az arabot."
Talán az utóbbi két évtizedben ismertem meg azokat a korábban Magyarországon ismeretlen alapanyagokat és ételeket, melyekben tobzódik ez a regény: kerek szemű rizottórizs, római kömény, csillagánizs, turbolya, kumquat, vörös lencse, kardamom, tabulé, guacomole, tapas, churros, carpaccio, chutney, macaron, stb. Lehet szidni és kárhoztatni a multikultit, egy területen azonban kizárólag pozitív hatása van: a gasztronómiában. A kulturális nyitottság soha korábban nem próbált ételeket és alapanyagokat tett ismertté, ezért volt nevetséges a Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter árnyékbokszolása az állítólagos rovarevés ellen.

A vallási és gasztronómiai multikulturalizmus egyik szép megnyilvánulása volt, mikor Orsi pár éve húsvétkor épp itthon volt, és pészach lévén maceszt evett a főtt sonkához. Posztom végén álljon itt az Orsi esküvőjére tervezett menü, ami már így, fél évre előre is megvan már, mert februárban megvolt a kóstolás. Szóval:
"3 vendégváró pult lesz és 4 másfajtával fognak a pincérek tálcákon forgolódni. A 4 tálcás: csirke valami brutál finom közel-keleti mártásban, nem tudom hogy hívják ezt, de isteni. Májkrém lekvárral bruscettán, marha carpaccio és fish and chips, de a chips édeskrumpli, és az egészet nagyon menő édes tölcsérben adják. A 3 ami az asztalon lesz büfésen: nyitott lazacos sushi, vagyis egy kis tálkában sushi, csak nem összegöngyölve, hanem külön minden, nagyon finom, egy hatalmas tálca különböző füstölt húsokkal, mustárral, káposztával, kenyérrel és olyan gőzölt keleties zsömi marhahússal töltve.
Utána szertartás, onnantól folyamatosan zöldségek, pizzák és focacciák jönnek majd ki frissen minden asztalra, 4 féle saláta (parisaláta bazsalikommal, lilakáposzta sali, bulgur sali, céklasali) és három főétel büfészerűen: lazac a világ legfinomabb püréjével, csirke curry szószban kókusztejjel és entricote szeletek pirított hagymával és alufóliában sült egész krumplival. Desszertből pedig rengeteg lesz, de hogy csak néhányat említsek: házi mályvacukor, málnás valami maracuja szószban, sült alma vaníliafagyival."
Éljen a gasztronómiai multikulturalizmus!