As time goes by

Ma, az őszi óraátállítás napján csupa órás történet jutott eszembe. Pontosabban az, hogy a szakmámban mennyiszer kellett foglalkoznom az idővel.
A VEIKI Elektronikus osztályán kezdtem dolgozni 1981-ben, akkor már üzemelt a Dunamenti Erőműben egy kollégám által kifejlesztett központi óra (szegény kollégám tavaly halt meg). A szerkezet egy egész műszerszekrényt megtöltött, kvarcoszcillátorának egy termosztát biztosította az állandó hőmérsékletet, az időt nixie-csöves kijelzőn jelezte ki (a nixie-csőben a tíz számjegyet 0-tól 9-ig tíz izzószál formálta meg, a '60-as években, sőt még a '70-es évek elején is használták, amíg a LED-es szegmenskijelzők hozzáférhetővé nem váltak.

Hunor típusú magyar számológép nixie-csöves kijelzővel

Erről az óráról szinkronizálták az erőmű összes óráját, beleértve nemcsak az irányítástechnikai rendszerek óráját, de az irodai órákat is. Percenként egy 1 másodperc széles 24V-os jelet adott ki magából. Egyszer csak szólnak nekünk, hogy nem jól működik az egyik berendezésünk. Nézzük a szinkronimpulzust, látjuk, hogy a korábbi 1 másodpercről 0.1 másodpercre csökkent a hossza. Mondák, hogy tényleg, ezt megváltoztatták, elfelejtettek szólni róla. Mit lehetne most hirtelen csinálni, hogy ne kelljen a készülék programját átírni. Végül egy ellenállás, egy kondenzátor és egy dióda segítségével az impulzust meghosszabbítottuk, akkoriban még kreatívak voltunk. A '90-es évek végén aztán az egész hóbelevancot kicseréltük egy GPS-alapú órára.
Amikor a VEIKI-hez kerültem, egy másik kollégám épp egy órakártya fejlesztésén dolgozott. Egy 8051 típusú programozható vezérlő volt az alapja, egy kvarcoszcillátor 1 ms-onként adott neki impulzust, a szerkezet pedig naptári időt állított elő (év-hónap-nap-óra-perc-másodperc, szökőévek stb). Nézem az óra kijelzőjét, látom, hogy negyedóránként majdnem egy másodpercet késik. Szólok a kollégámnak, ő pedig mutatja nekem a frekvenciamérőn, hogy ez lehetetlen, nézzem meg, milyen pontos a kvarc. Erre pontosan utánaszámoltam, és láttam, hogy pontosan egy ezrelék a késés mértéke, vagyis minden másodpercben az óra elveszít egy bemeneti impulzust. Hamar sikerült tisztázni, hogy a programozható vezérlőnek a másodpercváltásnál annyi ideje elment a kijelző léptetésével, hogy pont egy impulzust elveszített.
8-10 évvel később egy, a magyar villamosenergia-iparban akkor ismert cég is fejlesztett nekünk egy ipari folyamatirányítókban használható órakártyát. A kártyának volt egy szinkron-bemenete, amely az órát pont a perchatárra húzta. Vizsgálom az órát és mit látok: a szinkronimpulzus hatására csak a másodpercet nullázza, vagyis ha pl 5'59.999"-kor jött az impulzus, akkor az óra 6'00.000" helyett 5'00.000"-re állt be. Kérdem a fejlesztőtől, hogy ezt hogy gondolta? Azt mondja, kicsit gyorsabbra állították az órát, ezért ez a helyzet nem állhat elő. Szerinte az előre-szinkronizálás azért nem megoldható, mert pl 23:59'59.999"-kor már az órát és a napot is állítani kell, sőt, ha pechünk van, akkor még a hónapot és az évet is. Ennek a problémának végül én úgy húztam ki a méregfogát, hogy letiltottam a szinkronizálást, ha a percérték 59 volt.
Szintén a '90-es években történt, hogy a sógorom cége készítette a Budapesti Értéktőzsde ügyféltermének installációját, melynek fő helyén négy mutatós óra volt, melyek a tokiói, budapesti, londoni és New York-i időt mutatták. Az órákat cégük villanyszerelője szépen bekötötte, melyeknek azután eszük ágában sem volt egyszerre járni. Sógorom engem kért meg, hogy az amúgy szinkronizálható órák együtt járását oldjam meg. Ez nem volt különösebben probléma, mert volt az órákhoz leírás, mely alapján be lehetett őket programozni, a probléma a téli-nyári átállással volt. Máig előttem van, hogy ülök a tőzsdeteremben és éppen a japán nagykövetséget hívom, mondanák meg nekem, van-e Japánban nyári időszámítás. A négy órának más-más időpontban volt a váltása, és csak egy évre előre lehetett őket beprogramozni, ezért évente vissza kellett térni a tőzsdére órát programozni (szerencsére pár év múlva áttértek az elektronikus kereskedésre, megszűnt az ügyfélterem).
Az irányítástechnikában kifejtett tevékenységemet végigkísérték a különböző központi órákra szinkronizált adatgyűjtők. Mindegyiknél megoldandó feladat volt a téli-nyári átállás problematikája. Ráadásul 1999 és 2000 fordulóján még itt volt az Y2K para. Az összes rendszerünket át kellett vizsgálnunk, hogy az órák hogyan fognak viselkedni az évezredváltás pillanatában és utána. Voltak szoftveres cégek, amelyek ezt az alkalmat használták ki, hogy megrendelőikre az "Y2K-biztos" szoftververzióikat rátukmálhassák.
Két évvel ezelőtt egy olyan  óraátalakítót kellett kifejlesztenünk, mely egy központi órajelből az IRIG-B szabványnak megfelelő impulzusszélesség-modulált jelet állít elő 1 ms felbontású adatgyűjtők számára. Idén pedig az volt a feladatunk, hogy ugyanezen központi órajel alapján egy 1 ms pontosságú internetes óraszervert (NTP szervert) állítsunk elő.
Szóval úgy tűnik, hogy az idő mindig újabb és újabb feladatokat vet fel számomra.