Urak, elvtársak

Elvtársi világban éltem le életem első felét.
Az általam tanult idegen nyelveken is meg kellett tanulni az "elvtárs" szót. Oroszul ugyebár "товарищ" (a legtöbb emberben már csak ennyi maradt meg tíz év orosztanulás után: Товарищ учительница, я докладиваю вам...). Hosszú évek orosztanulása után sem tudtam, hogy mondják azt, hogy "úr" (господин). Németül az "elvtárs" "Genosse" illetve az "elvtársnő" "Genossin", ráadásul azt is megtudtam az NDK-ból származó nyelvkönyvekből, hogy a "Genosse" megszólítás után kötelező a tegezés használata, ez nyelvtani szabály. Még angolul is megtanultuk az "elvtárs" megszólítást (comrade), de nem hiszem, hogy előjött olyan angol szöveg, amelyben ez előfordult volna.
A rendszerváltás előtt a közéletben az "elvtárs" megszólítás teljesen elterjedt volt a hivatalokban, a fegyveres testületekben, a hivatalos levelezésben, viszont szemben az oroszokkal, a magánérintkezésben egyáltalán nem használtuk, ott megmaradt az "úr" megszólítás (tanár úr, doktor úr, bakter úr).
Az "elvtárs" szót eredendően csak megszólításra kellett volna használni, pl. "kedves igazgató elvtárs", "tisztelt Kovács elvtárs", de ennek ellenére merő szervilizmusból harmadik személyben is alkalmazták, pl. "Kádár János elvtárs, az MSZMP első titkára fogadta Leonyid Iljics Brezsenyv elvtársat, az SZKP főtitkárát".
Eredetileg az elvtárs szót ugyanúgy kellett volna alkalmazni, mint a "mister"-t az angolban. Például ha megszólítjuk az elnököt, azt mondjuk: "Mister President!". Harmadik személyben azonban csak annyit mondunk: "President Trump", nem pedig "Mister President Trump". Viszont mostanában Magyarországon a túlzásba vitt tisztelet megnyilvánulási formájaként gyakran halljuk azt említeni, hogy: "Orbán Viktor miniszterelnök úr". Ez a forma helytelen, még megszólításban is vagy "miniszterelnök", vagy "úr" társul a név mellé, viszont harmadik személyben az "úr" mindenképpen modoros. Helyesen: "A miniszterelnök felavatta az új gyárat", nem pedig "A miniszterelnök úr felavatta az új gyárat". "A doktor úr várja önt" még elmegy, de "Kovács doktor úr várja önt" már túlzás.
Bele kell még szoknunk az urazásba. Viszont kezd visszatérni az elvtársazás, na de hol? Hát az internetes kommentekben, mégpedig dehonesztáló jelzőként. Általában az aktuális ellentábor képviselőjének neve mellé biggyesztik, jelezve az illető bolsevik mivoltát. Éppen ezért vicces, hogy éppúgy olvashatjuk Gyurcsány vagy Széll Bernadett neve mellett, mint Orbán vagy Kövér neve mögé írva. Az internet népe azt illeti az "elvtárs" jelzővel, akit egy korrupt, kéz-kezet-mos szervezethez, maffiahálózathoz tartozónak sejt.
És most egy kis visszaemlékezés, hogyan szólítottak már engem életemben:

• Az úttörőknél "pajtás" voltam;
• A katonaságnál még "elvtárs", pedig a rendszerváltozás után lehettem volna "bajtárs";
• Az egyetemen már az oktatók "kollégának" szólítottak bennünket, és ez meg is maradt a szakmában;
• Kb. egy fél évig tanultam eszperantóul, akkor "samideano", vagyis "eszmetárs" voltam;
• Amíg lakásszövetkezeti tag voltam, a hivatalos levelekben "tagtársként" szerepeltem, viszont a lakógyűléseken "lakótárs" voltam;
• A "kedves beteg" megszólítást megkapom minden egészségügyi intézményben még akkor is, ha makkegészséges vagyok.

Minek nem szólítottak soha:

• Lehettem volna "kartárs" vagy "szaktárs", de sohasem voltam egyik sem;
• Mivel nem vagyok egyházi közösség tagja, "testvérnek" is csak a nővérem szólít;
• Soha nem voltam akkora bajban, hogy "sorstárs" lehettem volna;
• Nem követtem el olyan bűnt, melyben "bűntárs" lehettem volna.

Egykor sokan hittek benne, hogy majd a "polgártárs" megszólítás általános lesz a világon, mert ez egyszerre jelzi, hogy a megszólítottal egyenrangú vagy, azonos hierarchiaszinten vagy vele és a hazáért azonos felelősséget vállaltok. Ma már egyetlen párt sem próbálkozik ezzel a - valljuk be, kissé jakobinus-ízű - megszólítással.