Kötéltánc

2018 első színházi előadása Borinak köszönhető, tőle kaptunk karácsonyra jegyet Parti Nagy Lajos Az étkezés ártalmasságáról című monodrámájára a Jurányiba.

A monodráma a legnagyobb kihívást jelentő műfaj egy színász számára, ugyanolyan veszélyes mutatvány, mint az artistáknál a kötéltánc a szakadék fölött. Színházi élményeim legjavát az egyszemélyes darabok adják, és általában ezek jelentenek a művészek számára igazi kiugrási lehetőséget.
Ilyen lehetőség volt például Haumann Péter, a nemzet színésze számára 45 évvel ezelőtt Platón Szókrátész védőbeszéde című darabja, melyet '73-ban mutatott be a Madách. Sajnos a darabot sem akkor, sem 40 év múlva, amikor Haumann ismét előadta önálló estjein, nem láttam. A '60-as, '70-es évek másik nagy sikert aratott monodrámája Gogol Egy őrült naplója volt Darvas Iván előadásában. Magát az előadást nem láttam akkor, csak később a belőle készült tévéfilmet, de emlékszem, hogy anyám és nővérem hogy el voltak ragadtatva tőle. Később meg is jelent könyv alakban, Darvas Iván illusztrációjával. Tavaly viszont szintén a Jurányiban láttuk a darabot, erről bloggoltam is. Popriscsint Keresztes Tamás játszotta, aki - szemben Darvas képzőművészeti tehetségével - zenei talentumával, a looper (ismétlőgép) virtuóz használatával tűnt ki.
Darvas Ivánt láttunk egy másik monodrámában is Katival, még valamikor megismerkedésünk környékén, '89-'90-ben: Patrick Süskind darabjában, A nagybőgőben. A Pesti Színház színpadán hiperrealista produkciónak lehetünk szemtanúi, Darvas a nyílt színen főzött, vasalt, varrt, sőt, önkielégített is.
Valamikor 2008-2009 környékén láttuk A kellékest a Pesti Színházban Kern Andrással. A darabot Ebherhard Streul írta, de Parti Nagy Lajos érdeme a magyar színrevitel, és szintén Orlai-produkció, ahogyan a tegnapi előadás is. Kern nagyon nagyot alakított benne.
2012-ben Kati születésnapján a Hűvösvölgyi Vígadó Gasztroházban hamisítatlan cseh vacsorával egybekötve nézhettük Mikó István Svejk vagyok című előadóestjét. Igazán jutalomjáték volt Mikónak Svejk bőrébe bújni.
2014-ben láttunk egy másik Parti Nagy-monodrámát, az Ibusárt, amiről szintén blogoltam már. Ebben Bíró Kriszta alakítja zseniálisan Sárbogárdi Jolánt, az álmodozó MÁV menetjegy-kiadót.
2016 decemberében egy kvázi-monodrámát láthattunk, a Szakácskönyv a túlélésért című darabot. Azért kvázi-monodráma, mert bár Nagy Marin kívül más szereplők is vannak a darabban, a szöveg 80%-át a Hédi nénit alakító Nagy Mari mondja, ki egy szakácsnőt alakít, akin átrobogott a 20. század.
Tavaly a már említett Egy őrült naplóján kívül egy másik kvázi-monodrámát, Ladislav Fuks A hullaégető című darabját is láthattuk Gálvölgyi Jánossal a Belvárosi Színházban. Ebben a darabban is szerepelnek mások is, de Gálvölgyié a szöveg nagy része.
Visszatérve a tegnap látott darabhoz, a könyvet már korábban olvastam, sőt, blogoltam is róla. Kicsit fanyalogva mentem el az előadásra, mit adhat még az olvasott könyvélményhez? Hát kb. annyi, mint egy Mozart-szinfónia partitúráját nézegetni, majd meghallgatni a Fesztiválzenekar előadásában. Mészáros Máté zseniális volt, és az előadás tényleg olyan hajmeresztő volt, mint egy akrobata-mutatvány. Elgondolkodtam, hogy szinte minden monodráma hőse magányos, középszerű, meg nem értett, többre vágyó. Ezért van az, hogy az előadás után mindig marad bennünk valami szomorúság.
Már korábban írtam, hogy van még egy monodráma a bakancslistámon: Péterfy-Novák Éva Egyasszony című drámája. Ez is Orlai-produkció, a Jurányiban szokták játszani, és Tenki Réka alakít benne akkorát, hogy 2016-ban megkapta érte a Színikritikusok Díját. Sajnos idén tavaszra már minden jegy elkelt.