Decemberi előadások - karácsonyi üzenetek

Évről-évre úgy alakul, hogy az adventi időszakban a szokásosnál több rendezvényen és előadáson veszünk részt. Ez annak ellenére így van, hogy családi jogon már nem járhatunk a SYMA csarnokba, sőt, magát a SYMA csarnokot sem lehet tudni pontosan, hogy hogy is hívják, mert a kisajátítás után BOK (Budapesti Olimpiai Központ) csarnok lett, de most már az olimpiai kandidálás is passzé. Pedig szinte állandó programunk volt az ünnepek alatt a Fenyő Miklós-koncert, a Csík-koncert vagy a Magna Cum Laude-koncert. Most viszont közvetlen karácsony után amúgy is síelni megyünk.
Na szóval, a programok.
Anyósomnak és Katinak premier operabérlete van, és december 9-én a Engelbert Humperdinck Jancsi és Juliska című operája volt műsoron, ezért vettünk jegyet nekem és Petrának is. Akinek Engelbert Humperdinckről egy idős brit énekes jut eszébe, az nem téved: pályája elején impresszáriója tanácsára az eredetileg Arnold George Dorsey névre hallgató énekes a 19. századi német zeneszerző nevét vette fel, ki tudja, hogy milyen gondolattól vezérelve. A névváltoztatás olyan jól sikerült, hogy a Plaese Release Me című száma a slágerlisták élére röpítette, akárcsak a Blue Spanish Eyes vagy a Last Waltz. Nővérem nagy rajongója volt, a sikerszámai megvoltak nekünk 45-ös fordulatú kislemezen, akárcsak Tom Jones leghíresebb dalai.
Visszatérve az operához: Mivel Kati kapott tőlem a születésnapjára egy német kiadású 2016-os Operák könyvét (az utolsó magyar kiadás 1970-es), előre el tudtuk olvasni az opera cselekményét, klasszikus meseoperának tűnt. Nagyon sok szülő és nagyszülő hozta el 6-10 éves gyermekét, ráadásul az előadás is 6-kor kezdődött, hogy a gyerekek idejében ágyba kerülhessenek. Nos, ehhez képest modern rendezést kaptunk, melyben a két gyermek félig-meddig hajléktalan szülők gyermeke, akik kukázni kénytelenek. A mézeskalács ház valójában egy cukormentes cukrászda, melyben az üzletvezető a boszorkány. Az opera legszebb és legtöbbször játszott jelenetében, a gyerekek esti imájánál az eredeti librettó szerint 14 angyal száll alá az égből arany lajtorján, a mostani előadásban azonban 14 patkány (Kati szerint macska) jelent meg a színen. Szóval azt hiszem, pár száz gyereknek sikerült elrontaniuk ezt az estét.
Egyébként ebben az operában hangzik el az Ein Männlein steht im Walde ganz still und stumm kezdetű gyermekdal, amit Kati még Ausztriában tanult és sokat énekelt a gyerekeknek. Mint kiderült, ennek a gyermekdalnak a szövegét ugyanaz a August Heinrich Hoffmann von Fallersleben írta, aki a jelenlegi német himnusz szövegének is a szerzője.
Most beszúrom ide az esti imának egy autentikus feldolgozását, jól illik az adventhez.


Bori egyik CEU-s évfolyamtársa a Bagázs nevű civil szervezetben önkénteskedik, roma fiatalok felzárkóztatásán dolgoznak: egyrészt cigány gyermekeket és családokat segítenek, másrészt társadalmi érzékenyítést (értsd: a cigány és nem cigány kölcsönös megismerést és megértést elősegítő tevékenységet) folytatnak. Ők tartottak december 11-én egy jótékonysági felolvasó esetet a Hadik kávéházban. 57 magyar író és költő írása jelent meg egy közös kötetben, címe: Ugyanolyan mások. A kötet a helyszínen megvásárolható volt, a befolyt összeg az alapítvány számláját gyarapította. Öt meghívott író/költő, Erdős Virág, Kukorelly Endre, Keresztury Tibor, Parti Nagy Lajos és Kemény István egy-egy művét olvasták fel és beszélgettek róluk a szerzőkkel. A zenei programot Harcsa Veronika éneklése biztosította. Ezen az esten is sok értékes gondolat hangzott el a kölcsönös elfogadásról, az előítéletek megszüntetéséről, az értelmiség felelősségéről. Most a kötetből Baranyi Ferenc egy 1966-ban, mindössze 29 évesen írott versét idézném, mert fél évszázad után is nagyon aktuálisnak érzem:

PORVERS

Akit egyszer porig aláztak:
porig kell azért lehajolni,
a méltósága-vesztett sorshoz
méltóság-vesztve igazodni.

Előtted ember ráng a porban?
Megértem: belerúgni könnyebb.
Még emberibb átlépni rajta
könnyed sikkjével a közönynek.

Mentséged is van, ha lelked
bátortalan feddése rád vall:
másokért őrzött tisztaságod
nem szennyezheted más porával.

Ha lehajolsz, még orra bukhatsz,
és hát derekad roppanó is,
ápolt tüdődet is belepné
a talajmenti szilikózis,
hát nem hajolsz porig, ha porból
akármi hív: kincs, ócska holmi ...

Pedig akit porig aláztak -
porig kell azért lehajolni.

Kellemes, reményt adó este volt bíztató karácsonyi üzenettel.

Szintén anyósos programban volt részünk december 14-én. Egy premier előtti bemutatón megnéztük a Vígszínházban Tolsztoj Háború és békéjének egy érdekes adaptációját. Azzal az előítélettel ültem be a színházba, hogy egy ekkora regényből lehetetlen egy kétrészes színdarabot készíteni. Az a vicc jutott eszembe, amikor egy gyorsolvasó-tanfolyamot végzett embertől megkérdezik, olvasta-e a Háború és békét. Igen - válaszolja. És miről szólt? Az oroszokról.
A Háború és béke az orosz nagyregény archetípusa, számtalan feldolgozása volt már. Az 1956-ban olasz-amerikai koprodukcióban forgatott film Audrey Hepburn-nel olyan emlékezetes volt, hogy anyám mind a mai napig azt emlegeti.
Na, kételyemre maga a darab is rájátszik, mert időnként "kibeszélnek" a szereplők, hogy most 150 oldalt átugrunk, de jön 40 fontos oldal stb. Ennek ellenére jó feldolgozás, számomra két csúcspontja volt a darabnak. Az egyik Natasa és Andrej találkozása, keringőjük az újévi bálon. Nagyon sok remekműben a szerelmesek egy bálon találkoznak, lásd Rómeó és Júlia, Büszkeség és balítélet, Háború és béke. A mostani feldolgozásban azonban a két szereplő néma csendben táncol, de abban az igazi, mély színházi csendben, amit egyetlen egy köhintés meg nem zavar.

Natasa és Andrej (Forrás: Vígszínház)

A másik csúcspont Platon Karatajev monológja volt. Platon Karatajev, a muzsikból lett katona annak ellenére fontos szereplője a könyvnek, hogy alig pár oldal jut neki, mégis az ő népi bölcsessége, embertársai iránti szeretete és megértése hatalmas hatással van Pierre Bezuhov gróf lelki fejlődésére. Karatajev figurájában Tolsztoj saját magát, saját ideológiáját, világnézetét írta bele a regénybe. A Karácsonyi Zoltán által megfogalmazott figura gondolatai szó szerint is karácsonyi üzenetek voltak.

Ma egy hanuka-ünnepségen voltunk Szentendrén, bár tavaly is voltunk egy hasonlón, akkor Bíró Eszter énekelt nekünk. Idén többen voltak, mint tavaly, és Gerendás Péter volt a fellépő. Előtte egy rabbi beszélt röviden a hanukáról. Azt mondta, hogy ez évszázadokon keresztül az egyik legcsendesebb zsidó ünnep volt, amikor csak egyetlen egy dolguk volt a családoknak: meggyújtani a gyertyákat és nézni a fényt. Az asszimilációval lett a hanuka hasonló örömünnep, mint a karácsony, hála a zsidó-keresztény közeledésnek, és ennek örülni kell. Hasonló pozitív kisugárzása volt Gerendás Péternek (sógorom, kinek középiskolás osztálytársa volt, csak Pipusznak szólítja). Egy dala különösen megérintett, melyben lányáról énekel, akivel mennyit játszott, akit mennyit tanított, most mégis elhagyja őt és a családot szerelme kedvéért. Nekem rögtön Orsi jutott az eszembe.


Hát ezek a decemberi előadások gyújtottak fényt karácsony előtt a szívemben.