t.l.d.r
(too long, don't read!)
Most, hogy műtét után itthon lábadozom, nekiülök egy hosszabb összefoglalónak a magyar egészségügyről. Fogadjátok türelemmel.
Édesapám, aki jól ismerte a magyar vidéket, mindig azt magyarázta, hogy a parasztember életében az, hogy lett társadalombiztosítása, vagyis ingyenes egészségügyi ellátása és nyugdíja, mekkora változást hozott. Apai nagyapám csendőr volt, anyai nagyapám a MÁV-nál dolgozott, így valójában ők már a Horthy-rendszerben biztosítottak voltak. Az más kérdés, hogy csendőr nagyapámat a felszabadulás után megfosztották a nyugdíjától.
Ennek ellenére jól megfigyelhető volt, hogy a vidékiek és a pestiek mennyire különbözően éltek az ingyenes egészségügy adta lehetőségekkel. Pesti nagyszüleim eljártak vizsgálatokra, befeküdtek műtétekre, mindkettőjük kórházban hunyt el. Ezzel szemben balkányi nagyszüleimet még betegségük végstádiumában is otthon ápolták, bár a körzeti orvos naponta járt hozzájuk.
A rendszerváltást is úgy éltük meg, hogy az általános és ingyenes egészségügy állampolgári alapjog, amit az alkotmány - később az alaptörvény - is rögzíti, bár különbözőképpen megfogalmazva.
A 2012. január 1. előtti alkotmányban:
35. § (1)/g A Kormány meghatározza a szociális és egészségügyi ellátás állami rendszerét, és gondoskodik az ellátás anyagi fedezetéről;
70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.
(2) Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg.
A 2012. január 1.-én életbe lépett alaptörvényben:
XX. cikk (1) Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez.
(2) Az (1) bekezdés szerinti jog érvényesülését Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdasággal, az egészséges élelmiszerekhez és az ivóvízhez való hozzáférés biztosításával, a munkavédelem és az egészségügyi ellátás megszervezésével, a sportolás és a rendszeres testedzés támogatásával, valamint a környezet védelmének biztosításával segíti elő.
XXI. cikk (1) Magyarország elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez.
Ennek az ingyenes egészségügyi ellátásnak az intézményi háttere elég káoszos volt: megmaradtak a régi, nagy, önálló egészségbiztosítást nyújtó intézmények (MÁV, honvédség stb.) kórházai, egyetemi klinikák, állami tulajdonú és önkormányzati tulajdonú kórházak és rendelő intézetek. És persze volt a szinte kötelezőnek tekintett paraszolvencia. A rendszerváltozás után aztán számos privatizált elem bekerült az egészségügybe:
- Fokozatosan privatizálásra kerültek a laboratóriumi szolgáltatások és a képalkotási (ultrahang, röntgen, CT, MR) szolgáltatások, művese-kezelések, munkaegészségügy.
- A 2000. évi II. ún. praxisprivatizációs törvény a háziorvosi praxist vagyoni értékű joggá tette, amelyhez a gyakorló orvosok térítésmentesen jutottak hozzá. De miután anyagi jellegű jogról van szó, az elidegeníthető, vagyis adásvétel útján értékesíthető. A jogszabály ugyanakkor lehetővé tette, hogy a praxis működtetésének jogával rendelkező háziorvosok a térítésmentesen használt rendelőt megvásárolják.
- Zöldmezős beruházásként magánkórházak jöttek létre fizetős betegek részére, pl. a telki magánkórház 1998-ban.
Természetesen kialakult a szürke zóna: az erre áldozni kész betegek számára az állami kórházak infrastruktúráját felhasználva általában ügyeleti időben elvégeztek olyan beavatkozásokat, amelyekre egyébként sokáig kellett volna várni. Ez nyilvánvalóan törvénytelen, de bevett gyakorlat volt.
A korszerű terápiák egyre drágábbak lettek, a TB-járulékokból az állami egészségügy finanszírozhatatlanná vált, ezért friss pénzt kellett az egészségügybe pumpálni. Az első kórházprivatizációs törvényt még Mikola István, az első Orbán-kormány egészségügyi minisztere nyújtotta be. A 2001. december 18-án elfogadott 2001. évi CVII. törvény alapján 2002 tavaszától - ha szabályozott formában is, de - lehetőség nyílt volna a kórházak privatizációjára, 2003-tól pedig szabadfoglalkozásúként dolgozhattak volna a doktorok. Ezt a törvényt az alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte.
2003-ban a MSZP-SZDSZ többségű parlament olyan törvényt fogadott el, amely lehetővé tette volna meghatározott feltételek mellett a magántőke kisebbségi tulajdonosként való bevonását az egészségügy üzemeltetésébe. Ezt a törvényt a köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a parlamentnek, de Szili Katalin házelnök vita nélkül bocsátotta újbóli szavazásra, ami alkotmányellenes, ezért az alkotmánybíróság ezt a törvényt is hatályon kívül helyezte.
Kevesen emlékeznek arra, hogy 2004 december 5.-én nemcsak a határon túl élő magyarok állampolgárságáról, de a kórházprivatizációról is szavaztunk, és innen datálódik a Fidesz nagy pálfordulása a kérdésben, aki egyértelműen a privatizáció lehetősége elleni szavazásra buzdított. Bár a népszavazás nem lett érvényes, a privatizációt ellenzők 65%-ot értek el.
Mivel az egészségügy finanszírozásának kérdése továbbra is akkut probléma volt, a második Gyurcsány-kormány, és annak SZDSZ-es egészségügyi minisztere, Molnár Lajos egyrészt bevezették a 300 Ft-os vizitdíjat és kórházi napidíjat, másrészt elkezdték előkészíteni egy több-biztosítós egészségbiztosítási rendszer előkészítését. A vizitdíjat nemcsak a betegek, de az egészségügyi dolgozók egy része is felháborodással fogadta, mert ezzel csökkent a hálapénzük. Édesanyám pl. abban az időben fizikoterápiára járt, és mindig adott 200 Ft-ot a terápiás nővérnek egészen addig, míg be nem vezették a vizitdíjat. De én magam is láttam ilyen feliratot az egyik rendelő intézetben:
Kedves Betegek! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a rendelőintézet a vizitdíjból származó bevételt nem a dolgozók jövedelmének emelésére fordítja.
A Fidesz ezt a felháborodást kihasználva harcolta ki a "szociális népszavazást", és 2008. március 9.-én az érvényes népszavazáson elutasították a vizitdíjat (Ez volt a hazánkban megtartott utolsó érvényes népszavazás). Így aztán a több-biztosítós törvény már nem is került a parlament elé.
A 2010-ben ismét hatalomra kerülő és azóta a hatalmat a kezéből ki nem engedő Fidesz megszüntette az önálló egészségügyi minisztériumot. A jó öreg Mikola doktor eredeti, 2001-es elképzelésével homlokegyenest szembe menve államosította a korházakat, az intézmények pénzügyi vezetésére kancellárt neveztek ki és a beszerzésekről központilag döntenek. Ezzel együtt járt a volumenkorlátozás, vagyis az intézmény kapacitásánál jóval alacsonyabb szinten meghúzott ellátási limit. A Magyar Orvoskamarával való szinte állandósult összetűzéseknek azzal húzták ki a méregfogát, hogy megszűntették a kötelező kamarai tagságot. Nekifutottak a rendelőintézetek államosításának is, de ebbe beletört a bicskájuk.
Mindeközben szépen kialakult egy párhuzamos magánegészségügy. Szinte bármelyik biztosítónál lehet kiegészítő betegbiztosítást kötni (sajnos túl magas az életkori felár, hogy nekem megérje), de nagyon sok munkaadó köt ilyen biztosítást a dolgozóinak. Nekem is volt több esetem ilyen magánintézményekkel, pl. amikor az állami ellátás nem volt képes biztosítani az influenza elleni védőoltást, vagy amikor ünnepnapon hirtelen felindulásból eltörtem a lábujjamat. De édesanyámat is többször vittem betegségeivel magánintézménybe.
Azért piros pontot is beírhatunk a Fidesznek, mert az orvosbérek 2020-as megduplázásával és a hálapénz felszámolásával több emberöltőnyi egészségügyi korrupciót számoltak fel. Ezt a legtöbb orvos örömmel fogadta, de a sztársebészek és a nőgyógyászok - vagyis a hálapénzből leginkább részesülő ágazat - nem fogadták kitörő lelkesedéssel. Ráadásul még szigorúbban veszik a területi ellátási kötelezettséget, vagyis a szabad orvosválasztás lehetősége lecsökkent. Ezzel együtt tovább nőttek a várólisták, egyre nagyobb a szakemberhiány és évről évre egyre nagyobb lett a kórházaknak a beszállítók felé fennálló eladósodottsága, amit az állam időnként - afféle úri kegyként - megtérít.
 |
Időpontfoglalásért állnak sorba a Szent Kozma
Egészségügyi Központ előtt |
Az elmúlt 10 évben minden magyar ember élő tapasztalata, hogy egyre nehezebben jut el orvoshoz, akár a háziorvoshoz, akár szakrendelőbe. Van úgy, hogy havonta egyetlen nap van kijelölve arra, hogy az ember időpontot foglalhasson egy vizsgálatra, ilyenkor már hajnaltól hosszú sor kígyózik az intézmény előtt. Egy traumatológiai ügyelet igazi lázálom: vérző emberek várakoznak órákig.
Épp a napokban került sor a Magyar Kórházszövetség éves konferenciájára, ahol az is felmerült, hogy az állami kórházak és a magánellátás közötti határok gyakran elmosódnak, ami további kérdéseket vet fel az egészségügyi rendszer hatékonyságával és igazságosságával kapcsolatban. Az én sérvműtétemet végző magánintézmény a helyiségeit egy állami intézménytől bérli, orvosai egyben az állami intézmény alkalmazottai, és a műtő is az állami kórház műtője. Kóka János, a Gyurcsány-kormány volt minisztere, jelenleg az egyik legnagyobb magyar magánegészségügy-szolgáltató tulajdonosa úgy nyilatkozott, hogy kevesebb, de koncentrált erőforrásokkal dolgozó kórházra lenne szükség és a magánvállalatoknak jobban be kellene szállni a magánegészségügybe. Bár a jelenlegi államtitkár, Takács Péter bírálja az állami és magánellátás párhuzamosságát, mára ez már megkerülhetetlenné vált. Számomra nem érthető, hogy ha a magánellátás tehermentesíti az államit, miért nem kapok én, mint biztosított valamennyi visszatérítést azért, mert a sérvműtétemmel nem az állami kapacitásokat kötöttem le.
Egyszóval, kedves blogolvasók, akiknek volt türelmük végigolvasni ezt a hosszú posztot, levonhatjuk azt a következtetést, hogy a Fidesz demagóg szlogenje, mi szerint az egészség nem üzlet, mára már bőven túlhaladottá vált. Nem véletlen, hogy nyári nagy országjárásán Magyar Péter a kórházakat is sorra látogatta, mert ő is látja: Új társadalmi szerződésre van szükség az egészségügyben.
